in

Szabályjátékok ovisoknak – Itt megtalálod!

Szabályjátékok ovisoknak – Itt megtalálod!

Érj utol kakaska!

Három gyerek egymás kezét fogja, mégpedig úgy, hogy a két szélső arccal ellentétes irányban álljon. A középső mintegy tengelyt alkotva egy helyben forog, a két szélső pedig egymást kergetve szalad körülötte, miközben mondogatják: “Érj utol kakaska, kendermagos tyúkocska.” Addig forognak, amíg az egyik kergető el nem éri a másikat.

Cica-mica

Az egyik játékosnak (ő a cica), bekötjük a szemét. A többiek körülötte szaladgálnak, ők az egerek. A cica igyekszik egeret fogni. Ha sikerül, a következő párbeszédre kerül sor:
– Cica-mica mit fogtál?
– Egy kis egeret!
– Megegyem, vagy meghagyjam?
– Hagyd meg szegényt, mert csak egy éves!
Erre a cica elengedi, de ha harmadszor is megérinti, (három éves), akkor ő lesz az új cica.

Nyuszi pajtás

A játékosok körben ülnek. A játékvezető gyermek egyik társa felé fordul és megkérdezi:
-Nyuszi pajtás, hogy vagy?
A kérdezett azt feleli:
– Köszönöm, jól!
A kérdező tovább kérdez:
– És hogy van a szomszédod?
– Nem tudom, majd megkérdezem! Erre a “nyuszi pajtás” odafordul a szomszédjához és más állatnevet mondva kérdi:
– Róka pajtás, hogy vagy?
Így kérdezik egymást sorban a gyermekek. Mindenkinek nagyon kell figyelni, mert az állatneveket nem szabad ismételni.

Mesterségek

A gyermekek félkörben ülnek Az óvónő valakinek odadobja a labdát és közben megnevez egy mesterséget. Aki elkapja megnevez egy tárgyat az illető mesterség köréből és azt is megmondja, hogy mit csinálnak vele.
Vagy: a labdaadogató nevezi meg a tárgyat, az elkapó pedig a mesterséget . Pl.: hajó-tengerész, repülőgép-pilóta.

Ez a cikk Szabályjátékok ovisoknak – Itt megtalálod! először a Kvízmester.com. oldalunkon jelent meg.

Szólj hozzá!

Online szinező ovisoknak – Itt megtalálod!

Szüreti mondókák ovisoknak – Itt megtalálod!